szerda, december 30, 2009

Szilveszteri és újévi babonák, szokások

Szilveszteri, újévi babonák, szokások
Mit együnk és mit kerüljünk az év első és utolsó napján?


Szilveszterhez és újévhez rengeteg babona kötődik. Ekkor teszünk fogadalmakat s ekkor tehetünk legtöbbet a következő évi sikereinkért. Az újévi szokások nem változtak, még mindig úgy tartják, az év első napja döntő szerepet játszik abban, milyen szerencsénk lesz az új évben.
Összegyűjtöttem néhány babonát, szokást, nézzünk ebből néhányat:

Sok időjósláshoz kapcsolódó babona született. Ilyen a fokhagyma kalendárium, miszerint 12 gerezd fokhagymába sót kell rakni. Mindegyik gerezd egy-egy hónapot jelképez. Reggelre amelyik hónapnak megfelelő fokhagyma nedves lesz, akkor esős, csapadékos időre számíthatunk.
A párválasztással kapcsolatos babonáknak is több változata ismert. Szilveszter éjszakáján a lányok gombócot gyúrtak, és mindegyikbe tettek egy cédulát a kiszemelt legények nevével. Amelyik gombóc elsőként jött fel a víz felszínére, az abban található férfi volt a leendő jövendőbeli.
Gyakran ólom, vagy viasz segítségével próbálták a jövőbe látni. A felmelegített ólmot vagy viaszt hideg vízbe öntötték, s a kapott forma segítségével fejtették meg a jövő titkait.
A szerelmesek, házasulandók külön figyeltek, hogy a mézes bödön teli legyen, illetve hogy legyen méz a háznál, ugyanis ha a szerelmesek megkenik ajkukat mézzel, és éjfélkor úgy váltanak csókot, akkor édes és hosszú lesz a szerelmük, házasságuk.
A hangoskodás régen is szokás volt, csak nem tűzijátékot és petárdákat lőttek fel, hanem különféle kerti szerszámokkal, kolompokkal csaptak zajt a falubeli legények, hogy elűzzék a gonosz és rossz szellemeket. Tűzijáték helyett pedig tüzeskerék-engedés volt szokás. A szalmával betekert kereket meggyújtották és legurították a domboldalról. Úgy tartották, a kerék összeköti az óesztendőt az újjal.
Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.
Állítólag, ha újév első napján az első látogató asszony vagy lány, az bizony szerencsétlenséget jelent, viszont ha férfi csenget be elsőnek azon a napon, az éppen az ellenkezőjét jelentheti, mégpedig szerencsét.
Az újév napján végzett cselekvések egész évben ismétlődni fognak, tehát elsején ne takarítsunk, mossunk, vasaljunk.
Újév első napján próbáljunk tartózkodni a veszekedéstől, mert az egész évet veszekedéssel töltjük.
Ezen a napon nem szabad orvost hívni, orvoshoz menni, mert akkor betegséggel töltjük majd a következő évet.
Újév első napján ne vigyük ki a szemetet, mert kidobjuk vele együtt a szerencsénket.


Szilveszter és újévi napján is számtalan babona kapcsolódik az ételekhez.
A régi magyar babona szerint, ha nem eszünk meg mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyjunk ételt a hűtőben, meg a kamrába!
A boldogságot és az életet rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebb a töltelék a rétesben, annál bővebben méri a boldogságot az ég az új esztendőben.
A pogácsába szilveszterkor érmét sütnek, és aki a szerencsepénzt megtalálja, annak bőséges lesz a következő éve.

Mire figyeljünk, mit ne együnk?
Nem szabad baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket. Pulykát enni is tilos, mert mérget hoz a házhoz.
A hallal jobb óvatosnak lenni. A folyó menti vidékeken ugyan szerencsét hozhat, mert ahány pikkely, annyi pénz, viszont máshol úgy tartják, hogy a hallal elúszik az ember szerencséje.

Mit együnk?
Híres újévi fogás a malacsült. A hiedelmek szerint ugyanis a malac befelé túr, így a szerencsét nem ki a házból, hanem be a házba túrja. A ropogósra sütött malac boldog, minden szempontból ígéretes esztendőt jelent.
A másik szerencsehozó étel a lencse. A már több mint ötezer éve fogyasztott hüvelyest január elsején, első étkezésként kell enni. Aki így tesz, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. Egyéb szemes termények is hasonlóan hoznak szerencsét: a köles vagy a rizs.


Szilveszterkor miért éppen pezsgőt iszunk?
A pezsgő nagyon sokáig csak a leggazdagabbak itala volt. Dom Perignon francia szerzetes az 1600-as évek végén állított elő először – véletlenül – borból pezsgőt. A habzó ital létrejöttéhez szükséges erjesztést ezután egészen a XIX. század közepéig egyedileg, üvegenként végezték, ami azt jelentette, hogy egy üveg pezsgő elkészítése 2-3 évet is igénybe vett. Ráadásul a palackok egy jelentős része felrobbant az előállítás során. Nem véletlen tehát, hogy a pezsgő ebben az időszakban csak a legtehetősebb nemesi családok mulatságain kerülhetett elő. Az 1850-es évek óta ismert a tankpezsgő-készítés, vagyis az az eljárás, amellyel hatalmas tartályokban egyszerre 7-8000 palacknyi pezsgő is előállítható egyszerre. Érthető módon az új gyártási technika a pezsgő árának jelentős csökkenéséhez vezetett, és ezáltal a kiváltságosok itala az egyszerű földi halandók számára is elérhetővé vált. A luxus érzete azonban mind a mai napig hozzákapcsolódik a pezsgőiváshoz. A szilveszteri szokás lényege tehát az, hogy ha drága, úri italt iszunk az újév első perceiben, a folytatás is gazdag, úri, fényűző lesz. (Forrás: http://geographic.hu/)

Nincsenek megjegyzések: